Betonvágás
Hol érdemes a hagyományos bontási munkák helyett a pontos és professzionális betonvágást választani?
Elsősorban panelfalak és vasbetonfödémek esetében, ahol a precíz gyémántfejes technikával mind a hulladékanyag mennyisége mind pedig a zajterhelés csökkenthető úgy, hogy a munka elvégzése jóval rövidebb idő alatt elvégezhető, a por mennyisége csökkenthető amely szempontok nem mellékesek akár egy többlakásos társasházban de még a családi házakban sem mindegy, hogy egy adott munka milyen rombolással és mennyi idővel jár együtt. Beton vagy falvágással tehát jóval rövidebb idő alatt elvégezhető akár egy
- nyílászáró (ajtó vagy ablak) utólagos kivágása
- födémek átvágása (pl.: padlás vagy emeleti feljáró biztosítása)
- netán válaszfalak megszüntetése, terek egymásba nyitása.
Sok esetben előfordul ilyen igény főként akkor amikor egy felújítandó lakást vásárolunk meg, amelyet szeretnénk a saját igényeink szerint átformálni. Természetesen ezen eszközök a betonfalon túl egyaránt használhatók akár téglafalban, Ytongban, kőfalban lehet rajta akár szigetelés vagy bármilyen fedőréteg, így akár a szolgáltatást lehetne falvágásnak is nevezni.
Ilyenkor szinte egy-egy épület teljes belső területét átformálni, gondoljunk csak azon régi típusú lakásokba ahol a konyha külön helyiségben volt, manapság nagy divat lett az amerikai konyha ahol a nappaliban helyezzük el a konyhát és az étkezőt is. Míg a korábbi konyhából rendszerint egy kisebb szobát szoktak kialakítani az új tulajdonosok. Egy-egy fal elbontása azonban nem annyira egyszerű, még akkor sem ha nem tartó-, hanem válaszfalakról van szó. Ugyanis amennyiben hagyományos ütvefúrókkal állunk neki a munkának az nem csak zajjal és jóval nagyobb porral jár, az ezzel együtt járó rezgés akár statikailag is károsíthatja az épület szerkezetét, míg ezek a problémák a gyémánttechnológiás betonvágó gépekkel történő bontás vagy vágás során minimálisan vagy egyáltalán nem állnak fenn.
Az sem elhanyagolható szempont és a betonvágás mellett szóló érv, hogy manapság a bontással együtt keletkezett építési hulladék elszállítása sem annyira egyszerű feladat főként azokban az esetekben ha liftben vagy lépcsőházban kell lehordani az építési törmeléket, sittet. A betonvágás segítségével ugyanis olyan méretűvé vághatjuk a törmeléket, amely könnyebben szállítható, jobban elhelyezhető, tömöríthető a konténerben.
Milyen típusú betonvágási technikák állnak rendelkezésre?
- Síkvágás, sík betonvágás: nagyobb munkáknál síkvágógépes betonvágással végezzük el a feladatot, legyen az födém átvágás vagy dilatációs hézagvágás. Ezekhez a gépekhez két feltétel szükséges a helyszínen: áramforrás (legalább 220 Volt) nagyobb teljesítményű vágás esetén 380 Volt 36 amper áram. A másik pedig vízvételi lehetőség, nem kizárólagosan vezetékes víz, hanem akár ciszternában összegyűjtött esővíz, lajtoskocsi vagy kút is megfelelő lehet.
- Betonvágás gyémántszemcsés, gyémánttárcsás gépekkel kisebb beton vagy falvastagságnál kb. 3 – 15 centiméter vastagságnál valamint kisebb felületen ajánlatos elvégezni a betonvágási munkákat. Jellemzően ezen gépek működéséhez is szükséges a vízhűtés.Ezen gyémánttárcsás gépek hasonlóan az előző pontban szereplő berendezésekhez szintén nem jár együtt rezonanciával és a zajszint is minimális. Az ilyen munkákat is elsősorban panelelemek vágására javasoljuk.
- A sínes rögzítésű tárcsás vágógépek egészen 72 cm vastagságig alkalmazhatók.
gyémánttárcsás betonvágás: gyors és precíz munkavégzés, egyenletes és sima vágófelület. A gyémánttárcsás gép por és rezonancia mentes betonvágást tesz lehetővé, így kiválóan alkalmazható a panelépületek vágása során. Ezek a berendezések arra is jók, hogy egyenetlen felületeken végezzünk el betonvágási munkálatokat akár 70-72 centiméter mélységben kb. 1500 milliméter átmérőjű tárcsával. Működése úgy történik, hogy a gép egy felületre rögzített sínen mozog a gyémánttárcsa együtt az azt meghajtó motorral. Precíz és gyors vágásokra alkalmas és közöttük sok olyan gép van, amelyek a gépet kezelő egy távirányító segítségével működtet. Jellemzően ezek a gépek árammal működnek (400 V- 63/32/16 A). A tárcsát működtetheti direkt villanymotor esetleg nagyobb hatékonyságú betonvágó gépek esetében hidraulikus. A sínes rögzítésű tárcsás betonvágógépeket elsősorban födémek áttörésénél, utólagos falátvágásoknál, átjáróknál (garázskapuknál, ajtók, ablakok megnagyobbítása) pillérek és vagy gerendák adott méretre vágásánál használjuk. - Kb. 74 cm vastagabbnál nagyobb felületek esetében már gyémántköteles betonvágógéppel tudjuk a munkákat elvégezni.
Panel betonvágás
Társas- és panelházakban, többféle vastagságú betonfallal is találkozhatunk, ahol a vastagság egyben meg is határozza az adott fal statikai szerepét. Így megkülönböztetünk:
- főfalakat (jellemzően 14-20 centiméter között)
- merevítő vagy más néven: haránt tartó falat (kb. 10-12 cm között)
- egyszerű válaszfalat (kb. 4-9 centiméter között)
A panellakások főfalainak betonvágása minden esetben statikai vizsgálathoz és szakvéleményhez kötött, ugyanis a kivágott rész teherbírásáról gondoskodni kell: kiváltó, áthidaló gerendával, amely jellemzően acélgerenda beépítését jelenti. Az, hogy ez milyen átmérőjű, méretű és milyen minőségű acélgerendát jelent, azt szintén a statikus szakvéleménye kell, hogy tartalmazza. Ilyen áthidaló kivitelezést pedig csak engedéllyel rendelkező szerkezeti lakatos végezheti el.
A harántfalak vagy más néven merevítő válaszfalak fő feladata a főfalak megerősítése, azaz merevségük biztosítása. Ez egyfajta extra védelem olyan elemi károk ellen amit egy nagyobb erejű szélvihar vagy akár földrengés okozhat a szerkezetben. Szerepük oldalirányú terhelés esetén növekszik meg, ezen oldalirányú terhelést mind a földrengés de még inkább egy irányból érkező erősebb széllökés okozhat. Ezen falak megbontásához is statikai szakvélemény szükséges.
A válaszfalak beton panelelemekből készült társasházakban jellemzően 4-9 cm között vannak. Ezen válaszfalaknak nincs statikai szerepe a feladatok mindössze abban merül ki, hogy egy-egy belső teret elválasszanak egymástól. Azonban nem jelenti hogy ezek a szerkezetek ne lennének kellően merevek, ezért még vasalattal is el vannak látva. Egy-egy ilyen válaszfal betonvágásához, elbontásához külön engedély nem szükséges.
Amennyiben statikai vizsgálatra, szakvéleményre van szüksége vagy: